Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Küldetések

2010.08.19

Elakadtál a játékban? Ez a cikk segíthet:

Elsõ sziget (Portland)

Luigi küldetéssorozata

Luigi’s girls
Miután sikeresen kimentettük nigger barátunkat a zsaruk karmai alól, elvezet minket egy Luigi nevu (mondjuk ki szépen magyarosan) stricihez. Elso küldetésünknek kapjuk, hogy el kell fuvarozni hozzá az egyik könnyuvéru leányzóját. Tehát kérjünk kölcsön valakitol egy kocsit, guruljunk vele a térképen jelölt rózsaszín pontocskához, álljunk meg a kék hologramnál, nyomjuk meg a dudát (nem a nojét, hanem a kocsi dudát:) mire barátnonk kicsoszog egy garázsból és beül mellénk a kocsiba. Ezután vigyük vissza a bárba és már kész is a küldetés.


Don’t Spank ma Bitch up
Megint egy rettento nehéz küldetéssel állunk szemben: Ismét kell hozzá egy kocsi, egy eros jobbhorog, és rengeteg kitartás! :) Szóval menjünk ismét a megjelölt helyre, püföljük el a nyíllal jelölt csákót, majd vegyük el a kocsiját, irány Luigi bárjától egy sarokra lévo teljesen legális festoüzem, majd miután megvagyunk, fuvarozzuk el magunkat a korházzal szembeni garázsba.

 

Drive misty for me
Talán életünk legnehezebb küldetése: Válasszunk egy szép elegáns kocsit a sorból, menjünk a megjelölt helyre, ismét feküdjünk rá a dudára (ismét a kocsi dudáról van szó), mire kicsoszog egy újabb lenge lányka egy házból. Ezután fuvarozzuk ot Joey teljesen legálisan muködo autószerelo muhelyéhez, amely a kórház mögötti cseppet sem vendégszereto tisztes polgárokkal teli enyhén lakályos városrészben van.


Pump Action Pimp
A térkép jelezni fog nekünk egy sikátorban teljesen véletlenül elejtett pisztolyt. A bátrabbak hagyják ott, hátha puszta kézzel is elbánnak a maffiózókkal, de ajánlatos felvenni. Aki mégsem kívánja felvenni, az szerezzen be, pl. egy tuzoltókocsit, azzal szépen helyben lehet hagyni a kisebb autókat. Menjünk a következo megjelölt helyhez, majd a tuzoltókocsinkkal picit lökdössük hátba a nyíllal jelölt autót. Most két lehetoség van. Vagy sikeresen a falhoz tudjuk oket lökdösni, és lassan elérhetjük, hogy öngyulladás árán megpörkölodjenek a jómadarak a kocsiban, vagy kiszállunk emberkedni és pisztollyal, esetleg puszta kézzel végzünk a két „barátunkkal”. Én a tuzoltóautós módszert célhoz vezetobbnek tartottam.


The Fuzz Ball
Kedves kis örömlányokat kell elfuvarozni egy buliba megadott idon belül. Használjunk pl. taxit a küldetéshez, hiszen igen gyors, jól kezelheto és egyszerre 3 lánykát is tudunk vele fuvarozni. Szóval szedjük össze a rózsaszín pontokkal jelölt lányokat az út szélérol, és 3-asával fuvarozzunk el belole minél többet a kék hologrammal jelölt bulihoz. Ezzel Luigi küldetéssorozatát ki is végeztük. Remélem mindenki komolyan megszenvedett ezekkel a küldetésekkel.

 

Joey küldetéssorozata

Mike Lips Last launch
Elérkeztünk Joey barátunk küldetéssorozatához. Tehát a rendelés felvétele után menjünk a térképen rózsaszínnel jelölt helyre. Pattanjunk be Mike „barátunk” kocsijába, és vigyük a következo megjelölt helyre, az autószalon mögött lévo 8-Ball nevu kissé eldugott helyen lévo kétes ügyeken dolgozó autószerelo muhelyébe. Nem utolsó dolog, hogy lassan, óvatosan vezessünk, mert ha meghúznánk véletlenül Miky kocsiját, azonnal vihetjük Luigi mellett lévo repairmuhelybe. Tehát ha 8-Ball-nál vagyunk álljunk be a garázsába, melynek eredményeként ez idozített bombát kapunk kocsink alá. Felemelo érzéssel alsó fertályunk alatt fuvarozzuk vissza magunkat az étteremhez, ahonnan elkötöttük a kocsit, majd milliméterre pontosan helyezzük vissza kocsiját a parkolóba. Nyomjuk meg a Ctrl gombot, majd szálljunk ki és kicsit sétáljunk arrébb mintha semmi dolgunk nem lenne ott.. :) Mike kisétál az étterembol, beül kocsijába, ennek következtében ugye nem kell magyarázni hogy következo vacsoráját a halak társaságában fogja eltölteni… :)


Fereweel Chunky Lee Chong
Tehát ezt a kimondhatatlan nevu keletrol érkezett emberkét kéne nekünk eltenni láb alól. Mi sem egyszerubb… Sétáljunk a megjelölt helyre, a kínai negyed egyik sétálóutcájába, ahol 4-5 izmos testor fogad minket. Legkézenfekvobb megoldás hogy küldjük telibe oket egy molotow koktéllal, vagy ha éppen nincsen kéznél ilyesmi, lojjük le oket. De gyorsnak kell lennünk, mert kínai barátunk azonnal el kezd menekülni a helyszínrol. Mivel ezt nem hagyhatjuk, eredjünk utána. Beszáll egy lerobbant kombiba, ami könnyen utolérheto. Ezek után már könnyen a pokolba küldhetjük kedves bevándorló barátunkat! :)

 

Van Heist
Most egy pénzszállító kocsi elrablásával bíz meg minket Joey barátunk. Szerezzük ismét egy tuzoltókocsit (legegyszerubb módja, ha elkötjük a benzinkúttal szemben veszteglo tuzoltót). Menjünk a megjelölt helyre, majd a felkelo napfényben halványan körvonalazódó pénzszállítót tiszta erobol találjuk be frontálisan. Vigyázzunk hogy ne boruljon fel mert akkor lottek a küldetésnek. Tehát miután ez már megvan kb. 15 járor kocsi azonnal utánunk ered. Ezzel ne törodjünk, szorgalmasan ostromoljuk a pénzszállítót. Ha a damage-meter eléri a 100%-ot, a pénzszállító soforjei fejvesztve menekülnek a kocsitól, magára hagyva a pár millát amit a kocsi rejt a rakterében. Tehát ugorjunk be, és vigyük a megjelölt helyre. A zsarukkal ne törodjünk, amint teljesítettük a küldetést azonnal lekopnak. :)


Chipriani’s Chauffeur
Tehát furikázzuk el magunkat a megjelölt helyre, vegyünk fel egy Toni nevezetu figurát. Vigyük el egy boltba, ahol régi barátaival akar váltani pár szót. Tehát a vérfürdo után vigyük ot haza és máris kész a küldetés.


Dead Skunk In Da Trunk
Tehát lopjuk el a megjelölt kocsit, melynek csomagtartója egy vérben úszó, szmokingba bújtatott bábut rejt. :) Páran utánunk erednek, bizonyára nem békés szándékkal, azért padlógáz, és irány az autószalon mellett lévo zúzda!


The Gateway
Joey búcsúküldetésnek egy bankrablást tuzött ki célunk elé. Pontosabban nekünk csak segédkeznünk kell mint sofor. Erre az akcióra leginkább ajánlom a Hummer-t vagy egy tuzoltókocsit. Menjünk vele a megjelölt helyre, fejeljük meg a KOCSI dudáit, ezután máris mellettünk tudhatunk 3 rossz arcú bunözot a kocsinkban. :) Ezután menjünk velük a megjelölt helyre vagyis, a bankhoz. Miután ok illedelmesen elkérték a pénztáros nénitol a barna szatyrokat, máris a nyomunkban tudhatunk 10 járorautót. Mivel a küldetés befejezéséhez le kell ráznunk minden minket üldözo zsarut, legkézenfekvobb, ha összeszedegetjük a kék rendorjelvényeket, vagyis a bonuszokat. Ha felszedtünk egy ilyet máris egy csillaggal csökken a körözöttségünk. Tehát egy ilyen csillag van rögtön innen egy sarokra egy sikátorban, utána Joey mögött lévo dokkban is találhatunk egyet, és ha még továbbra sem szeretnénk fitogtatni vezetoi tudásunkat, találhatunk még egy ilyet Toni villája elotti sikátorban (az autószalontól felfele utazva van egy tengerparti villája). Tehát ha leráztunk minden zsarut fuvarozzuk vissza a díszes társaságot rejtekhelyükhöz, ezzel le is tudhatjuk Joey küldetéssorozatát.

 

Toni küldetéssorozata

Taking out the laundry
Feladatunk néhány furgon kivonása a forgalomból. Többféle megoldás is helytálló. Pl. tehetjük azt is, hogy szintén a kedvenc tuzoltómmal jó nehányszor megsorozzuk oket, amíg öngyulladás közepette nem kívánják feladni a versenyt. Vagy másik megoldás, hogy úgy elzárjuk útjukat, hogy nem megyünk nekik, mert akkor menekülore fogják. Tehát álljunk eléjük, és vagy rángassuk ki oket a kocsiból és kicsivel arrébb egy gránáttal robbantsuk fel a kocsikat, vagy ott helyben is megoldhatjuk ezt szintén egy gránát segítségével.


The Pickup
Vegyük fel a megjelölt helyen véletlenül ottfelejtett aktatáskát. Ezután néhány másodperccel mindhárom esetleges menekülési útvonal felol szembe találjuk magunkat jó pár felfegyverzett bandataggal. Hosszú gondoskodás után könnyen rájöhetünk, hogy nem éppen erre sétálgatnak, hanem minden bizonnyal minket akarnak hidegre tenni. Tehát elo a molotow koktélokat, uzikat, shotgunokat és indulhat a vérfürdo. Ha szerencsés helyzetben mi kerülnénk ki élve az összecsapásból, menjünk vissza Luigihez és markoljuk fel a jól megérdemelt fizetésünket.


Salvatore called a meeting
Salvatore maffiafonök összehívta a helyi maffia vezéreit egy hangulatos, üzlettol mentes baráti vacsorára. Miután sorra felvettük a fonököket, Toni házánál nekiront a limonknak jónehány halas kocsi. Mivel minden valószínuséggel a vacsora ellen kívánják kifejezni ellenszenvüket, két lábbal tapossunk a gázba, és fuvarozzuk a nagyfonököket Salvatore villájához. Itt sem árt vigyázni, mert már a kapuban is 2 keresztbefordult halaskocsi várja, hogy megérkezzünk.


Triad and tribuations
Három, Toninak bizonyára nem tetszo arcot kell eltenni láb alól. Tehát mindig kövessük a rózsaszín pontokat. Egyik arcot egy metrómegállóban találjuk, másikat ott, ahol a játék elején kinyírtuk a sárgát, harmadikat, pedig a halastelep közepén. Ehhez szereznünk kell egy halaskocsit, mert csak így engednek be minket a telepre. Ezután lojük fejbe az ott beszélgeto pár halast és meg van oldva minden problémánk.


Blow Fish
Vegyük kölcsön 8-Ball muhelye mellol a petárdával megrakodott szemeteskocsit és menjünk vissza a halastelepre. Parkoljunk le szépen a gáztartályok mellé, nyomjuk meg a CTRL gombot majd elegánsan távozzunk a helyszínrol..


Salvatore küldetéssorozata

Chapter one
Salvatore papa kisjányát kell elkísérnünk a diszkóba. Miután elegánsan leparkoltunk a szórakozóhely mellett limuzinunkkal, ne is mozduljunk onnan, mert hamarosan ismét szükség lesz szolgálatainkra. Pár percre rá megjelenik a színen pár rendorautó mondván, hogy razziát tartanak a szórakozóhelyen. Mivel a kislány gondolom még nem múlt el 21 éves, az Egyesült Államok törvénye alapján nem fogyaszthat alkoholt. Meg még biztosan van egy-két dolog is, amiért menekülnünk kell, de éppen nem jutott más eszembe. :) Tehát gázt bele és vissza Salvatore papáig.


Cutting The grass
Feladatunk levágni Salvatore papa háza körül a füvet. Vegyük el a sufniból a funyírót és szépen lassan nyírjuk le a füvet az udvaron. Ügyeljünk hogy a virágágyást nyugton hagyjuk mert Salvatorené nem fog örülni nekünk.. :) Ez csak poén volt (hú de kiba jó humorérzékem van..:) Tehát komolyra fordítva a szót eloször is kövessünk egy Bob nevu arcot egészen Luigi bárjától a dokkig. Vigyázzunk, hogy ki ne szúrjon minket, tehát tisztes távolságról tartsuk szembe az ürgét. Hamarosan kiderül, hogy Bob egy besúgó és Salvatorenak nem tetszo dolgokat árul el kedves kolumbiai bevándorló barátainknak. Miután elmentek a helyszínrol a mellékszereplok egy laza mozdulattal lojük fejbe Bob barátunkat… :)


Bombing Act
Elég kemény küldetés lesz. Tehát markoljunk fel egy elegáns kis kocsit, állítsuk a rádiót Game FM-re, csakhogy meglegyen a feeling. Utazzunk 8-Ball-hoz, a térképen megjelölt helyre. Eleinte elég barátságtalanul fog fogadni, de második próbálkozásra a 100.000 dollár hallatára kicsit megenyhül a szíve a gyereknek. Egészen annyira hogy még egy snipert is kapunk tole ajándékba. Utána szépen lassan, mint igazi maffiózókhoz illik, guruljunk be a dokkba, ahol az elozo küldetés véget ért. 8-Ball kiszáll a kocsiból. Tegyünk mi is így. Másszunk fel a hajóval szemben lévo raktárépület tetejére (ott van a létra oldalt, csak ha otthon hagytuk volna a spiderman ruhánkat). Vegyük elo a snipert, rakjuk be a hifibe a hitman 2 soundtrack felratú cd-nket, és indulhat a hentelés. Kezdjük egy jól irányzott fejlövéssel bármelyik, lehetoleg a hajó pilléréhez közel álló marcona figurával. Ezután már magát adja a küldetés, sorba végeznünk kell az emberekkel. Sajnos 8-Ball nemhogy segítene nekünk, hajlamos egyenesen a gépfegyveresek kereszttüzébe szaladni. Tehát ne tétlenkedjünk sokat, sorban végezzünk a fegyveresekkel, nehogy 8-Ball-nak baja legyen. Ha megvagyunk mindennel 8-Ball felrobbantja a hajót, amely hatalmas lángok közepette az óceán mélyébe veszik. Markoljuk fel Salvatoretol a megérdemelt zsoldunkat és élvezzük ki amíg lehet… :)


Last Request
Salvatore utolsó kívánsága… Igazság szerint tényleg utolsó, mivel hamarosan o is a halakkal fog vacsorázni, ha keresztbe mer tenni nekünk. Tehát megkér minket, hozzunk el neki egy sportkocsit az egyik sikátorból. Mikor odaérünk, azonnal megszólal a csipogónk. Rég nem látott barátnonk az, Maria, aki miatt kis híján börtönbe kerültünk. Fogadjuk meg tanácsát, és ne üljünk be a kocsiba, mivel egy bomba van elrejtve benne. Menjünk hát a rózsaszín ponttal jelölt helyre, ahol már vár minket Maria kis sárga, Asuka névre hallgató bevándorló barátnojével együtt. Ugorjunk be a motorcsónakba és fuvarozzuk el magunkat a következo megjelölt helyszínre. Ekkor vége a küldetésnek és átjutunk a következo szigetre, a Staunton Island-ra.

Második sziget (Staunton Island)

 


Asuka küldetéssorozata

Sayonara Salvatore
Feladatunk kinyírni Salvatoret. Ehhez nem kell semmi ördöngösség, kérjünk kölcsön egy kocsit valakitõl (lehetõleg ne maffiás kocsi legyen, mert azt könnyen kiszúrhatják), a hídon térjünk vissza Portland-be, majd Luigi bárjától 1 sarokra parkoljunk le. Fontos, hogy ne menjünk túl közel, mert könnyen kiszúrhatnak a gerilla-gorillái. Néhány perc múlva befut 3 már rég megismert kék maffiás kocsi a bár elé. Rá néhány másodpercre megjelenik Salvatore a men in black barátaival. Ugorjunk ki, vegyük elõ a snipert, célozzuk be és tûz! Szegény rémült emberei meg a hirtelen sokktól nem is erednek a nyomunkba, inkább bambán bámulnak, vajh miért robbant fel kedvenc fõnökük feje.


Under Surveillance
A kis japcsi barátnõnkre igazán rájár a rúd mostanában, hiszen három állig felfegyverkezett banda várja, hogy lecsaphasson rá. Természetesen a mi feladatunk kicsinálni õket. Az elsõ csoport men in black-be öltözött bandát a garázsunktól nem messze a parkban találjuk, egy kis mesterséges tó közepére emelt szigeten. Nincs más dolgunk, mint lepuffantani õket. A következõ csoportot szintén jelezni fogja nekünk a térkép. Õk egy bank elõtt álldogálnak egy furgon körül. Próbáljunk meg olyan messze maradni tõlük, amikor még nem vesznek észre, majd gurítsunk egy gránátot a furgonjuk alá. A detonációban az összes tag életét veszti, mindannyiunk nagy örömére. A kövi csoport Asuka bátyjának a kaszinójával szembeni toronyházban húzódott meg. Menjünk fel a kaszinó tetejére a helikopter leszállóhoz, vegyük elõ a snipert és egyenként végezzünk a tagokkal. Vigyázzunk hogy pontosan célozzunk, hiszen nem sok skúló áll rendelkezésünkre. Ha megvagyunk mindennel, Asuka bátyja, Kenji is a ketyeibe fogad minket.


Paparazzi Purge
Asuka barátnénkat egy lesi fotós akarja lekapni éppen délutáni meztelen pancsikolása közben. Szaladjunk le gyorsan a kikötõbe, pattanjunk be egy rendõrségi motorcsónakba, és a hajó orrára szerelt gépfegyver segítségével ártalmatlanítsuk a nemkívánatos „harmadik” szemet.


Payday for Ray
Egy korrupt zsarunak kell elvinnünk egy kis kenõpénzt. Sajna a yard nem nagyon bízik meg bennünk, ezért telefonfülkérõl-telefonfülkére kell szaladgálnunk, hogy végre elárulja merre is rejtõzik. Szerencsétlenségünkre eléggé kevés az idõnk, ezért mindenféleképpen egy gyors kocsira lesz szükségünk. Nekem legkönnyebben az M3-as BMW-el sikerült megcsinálnom a küldetést, melyet a letöltések között találhatjátok az általunk összeállított 1-es számú CarPack-ban.


Two Faced Tanner
Asuka záró küldetése. Egy áruló kopót kell a másvilágra küldenünk. Lopjunk egy már jól bevált tûzoltókocsit, furikázzuk el magunkat Kenji kaszinójához, majd miután ideértünk, megjelenik a célpontunk. Eredjünk utána, majd teljes erõbõl menjünk neki. Ekkor sajnos leleplezõdtünk, és a falu összes kopója minket kezd üldözni, de ezzel ne törõdjünk, mivel õk is és mi is tudjuk, hogy sokkal erõsebbek vagyunk. Lökdössük a paciens kocsiját addig, amíg az füstölve meg nem adja magát, majd sofõrjével egyetemben a levegõbe nem repül.


Kenji küldetéssorozata

Kambu Bustout
Egy jakuza maffiatagot kell kiszabadítanunk a dutyiból. Kössünk el egy zsarukocsit, vigyük 8Ball-hoz, majd szereltessünk bele egy bombát. Elegánsan parkoljunk le a rendõrõrs háta mögötti kijelölt helyre, élesítsük a bombát, majd húzódjunk biztonságos távolságra. A detonáció szerencsés módon lebontja a fél épületet, de a csákó hálistennek életbe marad. Szálljunk be mindketten a rendõrségi roham-buszba, és vigyük a megadott helyre.


Grand Theft Auto
A játék borítójáról ismerõsen csengõ cím. Feladatunk 3 verdát eltulajdonítani, természetesen a megszokott módon, vagyis idõre és ép állapotban elszállítani megbízóinknak. Tulajdonképpen itt nincsen semmi trükk, minden magától értetõdõ, sorban be kell vinni a kocsikat a megadott helyen lévõ garázsba.


Deal Steal
Az elsõ szigeten már megismert kolumbiai barátaink ismét visszatértnek a közéletbe. Szerezzünk egy Yardie névre hallgató járgányt (piros Chevrolet Impala, barna vászontetõvel) majd menjünk vele a megjelölt helyre felvenni egy jakuza barátunkat, aki segít majd a hentelésben. Furikázzuk el magunkat a kórházhoz, ahol már várnak a „barátaink”. Kapjuk elõ az uzit, és fingassuk ki az összest. Miután kinyírtuk a tagokat, kapjuk fel a pénzel teli aktatáskát és vigyük Kenjihez.


Shima
Feladatunk három kétes eredetû és kétes tartalmú aktatáskát elvinni Kenjinek. Az elsõ tatyó beszerzésével még nem is leszenk gondjaink, míg a másodikat egy diablo õrzi. Elegáns mozdulatokkal pumpáljuk tele ólommal a tag mellkasát és vegyük el tõle a táskát. A harmadik táska szintén a diablo klán karmai között lapul. Menjünk vissza Portlandbe, és meglepõ módon tényleg a megjelölt helyen, egy parkban találjuk a táskát egy csapat diablo tag társaságában. Mivel szép szóval nem hajlandóak átadni a csomagot, megkérjük õket, hogy mondjanak el egy utolsó imát, mielõtt végzünk velük. Ezután demonstráljuk, mekkora sebet is tud valójában ütni egy uzi. Miután mindenki örök álomra hajtotta fejét, nincsen más dolgunk, mint bepattanni egy elegáns kocsiba és visszavinni mai zsákmányunkat Kenjinek.


Smack Down
A kolumbiai barátainkkal való találkozáskor már megismerkedhettünk pár jamaikai származékkal. Ezúttal nyolc tagot kell kicsinálnunk idõre. Nincsen semmi dolgunk, mint beülni jó gyors verdába, és mindegyiket belevasalni az aszfaltba.

 

Ray küldetéssorozata

Silence and Sneak
Ray barátunkat felültette egy régi ismerõse a kopóknál. A csákót éppen kihallgatásra viszik hamarosan, ezért gyorsan ki kell nyírni õt. Ray megajándékoz minket egy marék kézigránáttal, melynek igazán jó hasznát vesszük a küldetés alatt. Menjünk az építkezés melletti házhoz, parkoljunk le egy-egy kocsit a parkoló két bejáratához, hogy ne jussanak ki késõbb a menekülõ arcok. A nyitott ablakon egy laza mozdulattal dobjunk be egy gránátot (érdekes módon az egyik ház árnyékának a széle pont a megfelelõ helyre vetõdik, ahonnan a legjobban célozhatunk). A robbanás után a zsaruk megpróbálják kimenteni koronatanújukat a pokolból, de az eltorlaszolt kijárat miatt sajnos igen nehézkes lesz majd nekik. Miközben azzal vannak elfoglalva, hogy arrébb tolják az úttorlaszt, egy újabb gránáttal repítsük levegõbe a kocsijukat.


Arms Shortage
Ray barátunk öreg haverját, akivel még együtt harcolt a háborúban, megfenyegették a kolumbiaiak. Sajnos Ray újonnan kiújult isiásza miatt nem tud személyesen barátja segítségére sietni, ezért minket küldd el. Menjünk a megadott helyre, de mielõtt a kék körbe érnénk hagyjuk kocsinkat az épület mögötti sikátorban, mivel onnan is jön majd késõbb támadás, hogy a beözönlõ kolumbiaiakat legalább hátul tartsa fel. Menjük a körhöz, beszéljünk Phillel, aki elmondja, hogy bármelyik percben itt lehetnek kinyírni õt. Válasszunk Phil gyûjteményébõl pár nehéztüzérségi fegyvert, álljunk be a konténerek mögé, hogy takarásban legyünk. Mikor megjönnek a kolumbiaiak egy látványos közelharcban, végezzünk mindegyikükkel. Vigyázzunk, nehogy az öreg Philt lepuffantsák, különben oda a küldetés. Miután lemészároltunk mindenkit, Phil hálája jeléül felajánlja, hogy ezentúl fél áron vásárolhatunk tõle fegyvereket.


Evidence Dash
Célpontunk egy Ray ellen terhelõ bizonyítékokat szállító kocsi megsemmisítése. Ezúttal nem szükséges a jól bevált tûzoltókocsit használni, hiszen nem kell a túlvilágra küldeni a sofõrt, elég csak jó néhányszor seggbe durrantanunk, a pickupról így is szorgosan hullanak le a dossziék. Sajnos minden egyes darabot a lehullás után fel kell szedni, csak utána hullik a következõ mappa. Miután megvan minden, szálljunk ki és robbantsuk fel kocsinkat a bizonyítékokkal együtt. Ha megvan a küldetés, most már Ray barátjától, Donaldtól is kaphatunk megbízásokat.


Gonna Fishin’
Rayt egyfolytában kísérti a múlt, ezúttal is egy régi barátja akar keresztbe tenni neki. Menjünk Asuka házához, és a mellette lévõ kikötõbõl csórjuk el ismét az ott veszteglõ rendõrségi csónakot. Menjünk a megjelölt helyre (világítótorony) ahol a csákó éppen a vacsoráját akarja kihalászni a vízbõl. Elég egyéni módon pecázik a csákó: gránátokat dobál a vízbe, majd a robbanás után összeszedi a kinyúlt kopoltyúsokat. Miután észrevesz minket rögtön menekülni kezd. Eztán már nincsen más dolgunk, mint szétlõni a csónakját, hogy õ is a halakkal vacsorázzon az este. Mivel menekülés közben egyfolytában robbanószerrel töltött hordókat dobál maga mögé a vízbe, kicsit kemény dolgunk lesz vele, de kis ügyességgel hamar elláthatjuk a baját.


Plaster Blaster
Sajna kiderül hogy a Silence and Sneak küldetésünkben megölt koronatanú mégis túlélte a robbanást. Küldetésünk a a csákót szállító mentõautó megsemmisítése. Mivel a jardok sem hülyék, elõfordulhat, hogy egy csali-mentõautót küldenek ki elõször. Mivel Phil barátunkkal igen jól összebarátkoztunk az utóbbi idõben, vegyünk tõle egy bazookát, ezzel könnyû dolog lesz elintézni a mentõautókat. Másik megoldás, hogy jól hátba találjuk a mentõt, és a megfelelõ kocsiból kiesik a célpont, tetõtõl talpig begipszezve. Ezután már csak hajtsunk át rajta, és miután megbizonyosodtunk, hogy végre tényleg meghalt, arrébb is állhatunk a tett színhelyérõl.

 

Donald küldetéssorozata

Liberator
Donald egyik ferdeszemû spanját fogjul ejtették a kolumbiaiak. Menjünk a lakásunk mögötti építkezéshez, ahol a napbarnított bõrû barátaink tanyáznak. Raboljunk egy Columbian Cruisert (kék terepjáró), majd hajtsunk vele a megjelölt ponthoz. Irtsunk ki mindenkit a placcon, majd mikor ezzel megvagyunk, az egyik zárt garázsajtó mögött meglelhetjük a japán barátunkat. Fuvarozzuk vissza Donaldhoz, majd markoljuk fel a pénzt.


Waka Gashira Wipeout
A jakuza és Kenji klánja egy szerzõdést akar aláírni, amely enyhén szólva rossz fényt vet Donalra. Feladatunk eltenni Kenjit láb alól. Lopjunk egy kolumbiai bandaautót (kék terepjáró, az építkezés környékén található) és utána menjünk a megadott helyre, a parkolóház tetejére, ahol már tárgyalnak a fõnökök. A kolumbiai álcára azért van szükség, hogy azt higgyék, a barna bõrû bevándorlók akartak beleköpni a levesükbe, és ha sikerül, kirobbanthatunk egy bandaháborút a két klán között. Hajtsunk a megadott ponthoz, és lazán gázoljunk át Kenjin. Utána már csak annyi a teendõnk, hogy meneküljünk el onnan, és egy félreesõ helyen robbantsuk fel a kocsinkat. Ha megvagyunk, már a zsaruk sem fognak követni.


Drop in the Ocean
Manapság igen vámot raknak rá az importált kokainra, ezért Donald egy barátja becsempészi azt az országba. Feladatunk felvenni a csomagokat és Donaldhoz elszállítani. Menjük Asuka háza mögötti dokkhoz, majd lopjunk egy motorcsónakot. Pár másodperc múlva a sárgával jelölt helyen megjelenik egy helikopter és csomagokat szór a vízbe. Egyenként szedjük össze mind a hatot. Sajnálatos módon, minden egyes csomag felvételével egyel nõ a körözési szintünk. Ha megvagyunk, menjünk vissza a partra, csórjunk egy kocsit és vigyük a cuccot Donald házához. Ezzel a küldetéssel megnyílik elõttünk a harmadik sziget.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.